Még egy napnak vége,

A vén folyó is újra

Ezüstre cseréli minden aranyát.

Lassan sétálok a parton,

Fejemet lehajtom,

Álmodom a csendet,

Nem hallom a város tompa moraját.

Elfeledem majd, hogy zajos a világ,

Elfeledem majd, a hétköznapok búját, bánatát.

Ha a hold fenn van az égen

Elfeledem majd, hogy elfáradtam régen,

Holnap újra indul minden ugyanúgy,

Mindig ugyanúgy

Elfeledem majd, hogy zajos a világ,

Elfeledem majd, a hétköznapok búját, bánatát.

Ha a hold fenn van az égen,

Elfeledem majd, hogy elfáradtam régen,

Holnap újra indul minden ugyanúgy

Mindig ugyanúgy

Elfeledem majd, hogy zajos a világ,

Elfeledem majd, a hétköznapok búját, bánatát.

Ha a hold fenn van az égen,

Elfeledem majd, hogy elfáradtam régen,

Holnap újra indul minden ugyanúgy,

Mindig ugyanúgy…

Mindig ugyanúgy…

Lepihenni melletted

 Hosszú útról érkeztem,

Senki nem volt mellettem,

Egyedül a csillagok

Súgták meg, hogy jó úton vagyok.

Lepihenni melletted,

Menedék a szívemnek az úton

Lepihenni melletted,

Menedék a szívemnek,

Hát engedd meg, kezemet nyújtom feléd

Végül mégis eljöttem,

Végre itt állsz előttem,

Menekül a csúf magány,

Menekül a csúf magány

Mi meggyötört, annyi éjszakán

Lepihenni melletted…

Valahol már álmomban,

Megpihentem ágyadban,

A mindennapi fájdalom,

Hirtelen messze tűnt nagyon

Lepihenni melletted…

Jöjj vissza vándor

Elment a vándor

Elvitte zsákjában a nyár minden izét,

Erdők lombját és a rét tarka színét

Mindent eltakar az ősz

Mi állunk bűvös kábulatban

Elment a vándor

Útján a fecskék, darvak mind elkísérték,

Elment messze hol a fű zöld az ég kék,

Hol nem tudják mi a hó,

A nyár forró és mozdulatlan,

Elmentek messze, mert ott a szívekbe,

Nem költözik a tél,

A vándor a darvak,

Most mind arra várnak,

Hogy elmúlik a tél,

S újra visszatérnek

A lángok, a fények,

Szívünkbe új remények mind visszatérnek,

Régen elfelejtett emlékek égnek,

Ha a tavasz közelit.

Elmentek messze, mert ott a szívekbe

Nem költözik a tél,

A vándor, a darvak, most mind arra várnak,

Hogy elmúlik a tél,

S újra visszatérnek

A lángok, a fények,

Szívünkbe új remények mind visszatérnek,

Régen elfelejtett emlékek égnek,

Ha a tavasz közelit

Jöjj vissza vándor,

Hozd vissza szívünkbe a nyár édes izét,

Erdők lombját és a rét tarka színét,

Hozd el szívünkbe a nyár melegét

Jöjj vissza vándor…

Elveszett gyémántok

Van, aki visszanéz,

Visszanézni nem kell sok év,

Valaki szól, mikor térdig sárban áll,

Mit vár

Mindig volt, aki pózolni próbált

Volt hát, tudjuk hát

Mindig volt, mindig volt,

Kinek, ha tennie kellett nem félt,

És nem várt új csodát.

Hol vannak ők,

Kiket nem láttunk rég,

Itt bent a Szívünk Múzeummá vált,

Itt vannak mind,

S velük próbáljuk még,

Újra átírni egy régen,

Elrontott szép harmóniát

Elveszett gyémántok,

Elgurult gyöngyök,

Nem vagytok túl távol,

Mind visszajöttök

Elveszett gyémántok,

Nem tűntök el,

Tudjuk, hogy megvártok,

Tudjuk, ha menni, menni kell.

Most is van szánk,

S hozzá sok pici zsemle,

Jó lenne hinni, hogy ez épp elég,

Mégsem jó, hogy épp a szánk,

Legyen betömve,

Mi egyszer volt, régen volt,

Van, ki szól, van, ki énekel,

Van, ki próbál, s annyit érdemel,

Hogy minden szó, kihez szól,

Végre érjen el.

Hol vannak ők…

Elveszett gyémántok…

Szellemvasút

Én még sohasem utaztam a szellemvasúton

Sohasem láttam a nagy sárkányt,

Mikor odaérkeztem a rémes kapuhoz

Bátorságom rögtön elszállt.

Én még sohasem utaztam a szellemvasúton

A szomszéd gyerekek elmondták,

Hogy a fejük fölött egy rémes folyosón

A halál lengette a kaszáját.

Így volt,

Így volt,

Így volt,

Én még sohasem utaztam a szellemvasúton,

Míg meg nem szállt a bátorság

Ittam egy kortyot és vettem egy nagy levegőt

Hogy meglessem mi is ott az igazság.

Csak egyszer utaztam a szellemvasúton

Én nem tagadom le a csalódást,

Csúf mese volt csak minden a falakon

Mást vártam, mint ami a valóság

Nem utazom többé a szellemvasúton

Biztos, hogy sosem látom én már,

A szellemeket látni én ingyen sem akarom

Főleg nem, hogy jegyet is én vegyek rá.

Így volt, így volt, így volt.

Csak egyszer…

Sajtból van a hold

Bár én is a földön élek,

S engem sem ringattak angyalok,

Már az ördögöktől se félek,

És néha könyvet is olvasok

De nem csak tündérmeséket,

Mert én is kijártam az iskolát,

És az se jelentett nagy csodát,

Hogy nem a gólya hozza a kisbabát,

De ha éjjel az égre nézek,

Nekem mondhatjátok a híreket,

Hogy az ember a holdra érkezett

Olyan biztos, amit érzek,

Mert, ha éjjel a holdról énekelek

Velem sir a sok éhes kutya gyerek,

Mi együtt mondjuk el mindenkinek.

Mégis sajtból van a hold,

Sajtból van a hold,

Sajtból van a hold,

Sajtból van a hold

Sajtból van a hold

Sajtból van a hold

Sajtból van a hold

Sajtból van a hold

Bár én is a földön élek

És a holdra tudom soha nem, megyek,

De ha éjjel az égre nézek,

Nekem mondhatják ott a híreket

Én már sok mindenben nem hiszek

Csak a biztos, amit érzek,

Mert, ha éjjel a holdról énekelek

Velem sir a sok éhes kutyagyerek

Mi együtt mondjuk el mindenkinek

Mégis sajtból van a hold…

 Kinőtt a szárnyunk

Kinőtt a szárnyunk, ez volt mit vártunk

Szabaddá váltunk, ki szól ránk, meddig szálljunk,

Bár a célt, mit magamban itt benn rég elrejtettem,

Nem lelem, súgj nekem.

Gyermekké válnék, kell még a játék,

Mesébe hinnék, ha újakat találnék,

Túl sok volt, mit eddig sem hittem,

Ezt most miért higgyem,

Hogy legyen, súgj nekem.

Annyi mindent adtak sok volt,

Nem kell több hát,

Ki akarná újra a régi karácsonyfát

Biztosan van még, ki visszanéz és vár,

Keresi, amit ő rabolt el tán.

Kinőtt a szárnyunk, most merre szálljunk,

Arccal a szélnek, hol új remények élnek,

Mert a cél, mit magamban itt bent

Rég elrejtettem, nem lelem, súgj nekem,

Annyi mindent nem láttunk, még mozduljunk hát,

Miből állna átrepülni két óceánt,

Elmegyünk, s vár még, bár megtagadták rég,

Szabadon, felnőttként néznünk szét.

Használd a szárnyad, a madarak messzebb látnak,

S tán más is lát, ki most is vár még rád.

Használd a szárnyad, és repülj a nagyvilágnak, mert

Visszanézni senkinek nem kell már, ami volt.

Vár a cél, mit magamban itt bent rég elrejtettem,

Nem lelem, súgj nekem

Nem lelem, kedvesem

Felhős az ég

Egyszer le kell, hogy hulljon a hó is,

Nem baj, hogy fázol, mint más

Fonnyadt a szomjas virág is,

Kell néha bőrig, elázz

Esőben sétálsz, mert búsulsz,

Bánatod felhőkig nő,

Esőben nem látni könnyet,

Együtt sir ég és a föld.

Felhős az ég, de ez nem lesz így mindig

A szél segít a fénynek

Arcodba fúj, de a csillagok fentről már mind

Szemedben égnek

Le kell, hogy hulljon a hó is,

Szép tiszta leplet szór ránk,

Hagyjuk, hogy rejtse a hó el,

Napjaink búját, baját.

Jó néha futni a szélben,

Alattunk hó van és jég

Nem baj, hogy vörös lett arcunk,

Széltől, s nem szégyentől ég

Felhős az ég…

Nincs baj, ha még csak az ég borult el,

Kedvünk s a fény vele nem veszhet el

Esőben sétálsz, mert búsulsz,

Bánatod felhőkig nőtt

Esőben nem látszik könnyed,

Együtt sir ég és a föld,

Felhős az ég…

Felhős az ég…

Felhős az ég…

Élni és győzni

Fájdalmak, könnyek közt szült jó anyánk,

És addig, míg él ő vigyáz csak ránk,

Minden elmúlik, majd nyár és jön tél

Még mindig nem érted, te miért jöttél,

Mint más,

Ki felnőtt és lát, rájössz, hogy nincs ki, gondoljon rád.

Magunk maradtunk, nincs senki kit, féljünk

Magunknak fontos, hogy éljünk és győzzünk.

Rég tudja, ki fényben és árnyékban jár,

Az árnyék megtépte csak fényre vár.

Mint lepkét a fénybe a vágy hiv. feléd,

A szív összetörve a vágy elég.

Nincs baj, menjünk tovább, tudjuk még,

Tág ez a pörgő világ.

Itt vagyunk, létezünk és biztos, mit érzünk

Magunknak fontos, hogy éljünk és győzzünk

Mert élni kell, hisz a fél világ még nem ébredt fel,

Álmodja álmát, lehet szép nem elég,

Nekünk élnünk kell, ha a nagyvilág nem ébredne fel,

Élnünk és győznünk, míg a föld igazára lel.

Míg rá nem lel.

Kezdettől bukdácsolsz, s csapdákon át,

De néhányszor nyersz és ez kedvet ád

Adj kedvet másnak, kit megtörtnek látsz,

Bár mondhatja, nem kér vigasztalást.

Szólj rá, indulj el hát

Nem kell, hogy hordd a világ bánatát,

Itt vagyunk, létezünk és biztos, mit érzünk

Magunknak fontos, hogy éljünk és győzzünk,

Mert élnünk kell, vár a fél világ,

Hogy ébresszük fel

Feledje álmád, lehet szép, nem elég,

Inkább ébredj fel, ezt a nagyvilágot élvezni kell

Élni és győzni, míg a föld igazára lel,

Míg az igazság jön el

Miért ne jönne el.

 Epilógus

Nincs időd, nincs időnk

Nap és éjjel összenőtt

Ezért kívánod azt az álmot

Ami egyszer volt

Mégis százszor kell látnod

Nincs időd, nincs időnk

A sorsunk összenőtt,

Tudjuk hát, miért törnénk össze

Hogy egyszer-egyszer élünk

Fogj át örökre

Fogj át örökre